2016. június 2., csütörtök

Átköltöztem a taltosparipa.cafeblog.hu-ra!

Újabb írásaim (a régebbiekkel együtt) mostantól a taltosparipa.cafeblog.hu-n olvashatók.
Nézz be hozzám, olvass, kommentelj, beszélgess, ahogy kedved tartja! :-)

A facebookon továbbra is megtalálsz a napi aktualitásokkal, érdekességekkel, és a legfrissebb posztok hírével: facebook.com/eletmese

2016. május 31., kedd




Mondókába zárt élet

Hallgatom a kislányom mondókáit és gyerekdalait – mint bármely anyuka, én is el vagyok olvadva, hogy az én 22 hónapos kis cicám hogy dalolászik 🙂 Az igazi közegemnek pici koromtól fogva a nyelvet érzem, így az ő beszédfejlődését figyelemmel kísérni számomra extra öröm. 

Énekelni mondókázni bárhol, bármikor lehet:-)
Énekelni mondókázni bárhol, bármikor lehet:-)
Születésekor Petőfi kötetet vittem a klinikára, hogy az Alföld soraival fogadhassam. Persze, túlzás volt. De mégis a törekvésem jól mutatja: költészettel és történetekkel akartam (és akarom) bevezetni az életbe, mert úgy hiszem, hogy a történetek élni tanítanak. Gondos szülő vagyok, azt akarom, hogy jól tudjon élni. És biztosan így vannak ezzel azok a szülők is, akikkel találkozunk Ringatón, Kerekítőn, Dúdolgatón vagy a Cini-Cini Tornán. Mert hisszük és bízunk benne, hogy már ezekkel a korai kis szövegekkel (legyen az mondóka vagy egyszerű dallamú gyerekdal) olyasmit teszünk a gyerekünk lelki hátizsákjába, ami a későbbi életére nézve is meghatározóan fontos.
Közben jól is érezzük magunkat – mert a ma, a most az, amit éppen megélhetünk, megragadhatunk. Imádom azt, ahogy a gyerekem kacagása száll a dalok között-fölött. Ahogyan építi első barátságait a még tőle is apróbbakkal a mondókák ritmusára. Ahogyan rácsodálkozik egy-egy hangszer megszólaló csengésére. A gitár a kedvenc, de minden új hangszer izgalmas:-)
Az elragadtatáson felül azonban még valamiről akarok most írni. Ezek a rövid, pici szövegek, amelyek a mondókák és gyerekdalok “testét” alkotják, igazi remekek tudnak lenni. A jó gyerekdal, a jó mondóka attól jó, hogy piciségében is valami igazit mutat már a világból. Megismerteti az emberi testet, vagy épp segít bízni abban, hogy a világ egy jó hely, érdemes volt ide megszületni. Nézzük csak!
“Hüvelykujjam almafa, / Mutatóujjam megrázta / Középső ujjam felszedte / Gyűrűsujjam hazavitte / Ez az iciripiciri mind megette.” – és máris összeismerkedik a gyerek a saját testével. Mennyire fontos, hogy a testünkkel való viszony jó alapokon álljon, hogy barátságban legyünk a saját testünkkel! Hihetetlen talán, de innen indul az is, hogy a későbbiekben kevesebb esélye legyen egy gyereknek testképzavarra, elhízásra, kóros soványságra. Pedig ez “csak” egy apró mondóka, amit mindenki ismer! 
Ringatón Sopronban Újvári Klári foglalkozásvezetővel
Ringatón Sopronban Újvári Klári foglalkozásvezetővel
“Piros alma fenn a fán, / Szakítsd le te barna lány. / Leszakítom, megeszem, / Mert az almát szeretem.” – Csoki, chips, hamburger, kóla? Könnyebb az egészséges táplálkozást egy életre szokássá tenni, ha a vérünkben van ennek a mondókának a ritmusa. Nem hiszed? Pedig, biztosan hallottál már a gondolat teremtő erejéről, no meg a tudatalattinkba szavainkkal beírt programokról. Akit a tudatalattija a zöldségpult felé tol, az nehezebben parkol le a habos tortaszeleteknél. Egy-egy mondóka, amit kívülről fúj szülő és gyerek, mindig egy építőkocka az emberibb élet felé. Az elmúlt két évben számolatlanul veszem és gyűjtöm a népi mondókás könyveket, és rá kellett ébrednem, hogy nemcsak a népmesék világa aranybánya, hanem ezek az apró szövegek is gyémántok. Örömmel tanítom a kislányomnak is, és örömmel mondogatom én is bárhol, bármikor. A legviccesebb, hogy ezek a ritmusos szövegek mindenkit a bűvkörükbe vonnak: fújják a nagyszülők, és fújják a rokonok minden családi eseményen, de fújják a baráti házaspárok is, akik szintén kisgyereket nevelnek. Összehozzák az embereket, mint ahogy hajdanán (talán ma is) a népdalok, a népmesék tették.
“Fújj szél, meleg szél,/ Jön a tavasz, fut a tél, / Nem fúj már és nem havaz, / Itt van, itt van a tavasz.” –  Az élet rendjére is tanítanak a mondókák. Megtanítanak például bízni abban, hogy jön a megújulás, egyáltalán, hogy van megújulás. Ez a változásban való hit. Akiből ez hiányzik, az nehezen veszi az élet akadályait. Akiben megvan ez a hit, annak minden lehetséges. Azt nem gyűri le iskolai, munkahelyi, párkapcsolati stb. nehézség. 
Csiribiri mondókás tornán
Csiribiri mondókás tornán
És mindez tényleg benne van ezekben a kis “bugyutaságokban”??? Tényleg. Benne van. Nagyon-nagyon érdemes ezt felfedezni felnőttként is! És persze hála azoknak a szakembereknek, pedagógusoknak, akik ebben segítségünkre vannak, és foglalkozásokat szerveznek országszerte. Mivel mi sokat jövünk-megyünk az országban, sok városban megfordulunk, de azt kell mondanom, mindenhol a programunk fénypontja, ha be tudunk jutni egy Ringatóra, egy Kerekítő foglalkozásra vagy más, hasonló szervezett alkalomra. 
Biztosan sokatoknak vannak hasonló jó tapasztalatai, hozzászólásban írjátok meg, ha másnak is hasznos lehet!

Ha olvasnál még hasonlót és/vagy szeretnél értesülni a friss infókról, a "tetszik" gombbal tudsz csatlakozni az Életmese közösséghez: http://facebook.com/

Varázscsepp Gála a Nemzetiben

      Az én ideális világomban az egyik meghatározó főszerep biztosan a kultúráé. Mert hiszek abban, hogy az értelmes időtöltés, az igaz dolgok, a művészet ereje segít boldogan és jól élni. 
A Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny egy olyan lehetőség, amelyben a minőséget, a valódi teljesítményt lehet megmutatni. Ezért írok ma róla. Ebben a tehetségkutatóban a gyermekvédelmi ellátásban, ill. utógondozásban nevelkedő fiatalok vehetnek részt. 
Az eseményről itt olvashatsz: http://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2016/05/varazscsepp-gala

Ének, tánc, vers és próza, hangszeres megszólalás, színdarabok: megannyi lehetőség az önkifejezésre. És megannyi lehetőség az alkotás, a felkészülés során a mélyebb önismeretre és a világ árnyaltabb befogadására. Minden gyereknek és felnőttnek szüksége lenne erre!
Most felidézek két érzelmi állapotot: milyen, amikor mondjuk 20 percig belenézek egy valóságshow-ba, és milyen, amikor megnézek egy jó színdarabot vagy táncolok. Az előbbi csak ürességet ad, az utóbbiak feltöltenek azzal az érzéssel, hogy JÓ ÉLNI!

Hogy mivel telik (meg) az életünk, abban érdemes tudatosnak lenni. Tudatában lenni, hogy energiát adó élményeket gyűjtsünk be. Ehhez viszont minőség kell. Ahogyan egy nyíló rózsabokor sem adja alább: mindenképp gyönyörű! A színével, az illatával, a formájával azt árasztja magából, hogy a létezés szép! Így kellene minden emberi életnek is kibomlania! A csodálatos csecsemőkből így kellene mindannyiunknak felnőtté érni: kiteljesíteni a bennünk rejlő legjobb lehetőségeket. Hogy önmagunk legjobb verziója valósulhasson meg.

A Varázscsepp Tehetségkutató céljai között ott van a fiatalok motiválása az önkifejezésre, az értelmes célok fókuszba állítására.
Életünk során folyton választanunk kell, hogy mit kezdünk az életünkkel, mivel töltjük a napot, mibe vágunk bele, milyen szakkört válasszunk a gyereknek, milyen esti programunk legyen... És a választásaink eredményeként áll össze az életünk minősége.
Számomra a Varázscsepp Tehetségkutatónak is az az üzenete, hogy válasszunk tudatosan. Hogy alakítsuk úgy az életünket, mint egy gyönyörű rózsa kibomlását!


Ha olvasnál még hasonlókat, és szeretnél értesülni a friss infókról, érdemes a facebook közösségünkhöz is csatlakozni: facebook.com/eletmese

2016. május 16., hétfő

Kulisszák mögött - Gyermek- és ifjúsági színjátszás az alkotó szemszögéből

Legutóbb ígéretet tettem, hogy a kulisszák mögé nézünk, és így próbálunk belelátni a magyarországi gyerek- és ifjúsági színjátszás mikéntjébe. A kalauzoló vezető szerepét Lendváczky Zoltán színművész-bábszínész vállalta. Vele beszélgettünk a május elején Kaposvárott megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé kapcsán.
Te mint színész hogy érzed magad egy ilyen fesztiválon?
                                                      Lendváczky Zoltán színművész

Ha az a megtiszteltetés ér  - mint például  legutóbb a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén  a Lúdas Matyi kapcsán - hogy képviselhetek egy társulatot, az örömmel tölt el.
Egy produkció létrejöttében  tevékenyen részt vesz az ügyelőtől kezdve a színészeken át a takarítóig  mindenki. A siker vagy adott esetben a kudarc is mindenkit érint.
Ebben az évben sikerült elnyernünk a Legjobb gyermekelőadás  Üveghegy- díját.
Baromi nagy öröm volt.A gratulációk, az smsek, a szakmai eszmecserék  mind megerősítenek és egyben  igazolják azt, hogy érdemes volt és érdemes tovább csinálni.


                                     Jelenet a Lúdas Matyi című előadásból (fotó: ciroka.hu)

Ha a szakma pozitívan értékeli egy többhetes munkaperiódus  végeredményét, az boldogsággal tölt el mint színész/bábszínészt. Egy fesztivál során sok impulzus éri az embert. Találkozhatsz rég nem látott kollégákkal, megnézhetsz olyan előadásokat, amire évad közben talán nem volt időd. Nemcsak egy társulat részeként veszel részt egy fesztiválon, hanem te is kapsz valamit.
A hangulat, a közös beszélgetések egy jó vacsora mellett múltról-jövőről, ki hogyan tovább, mik a tervek, mind előkerülnek az ilyen találkozásokon,és új kapcsolatok is szövődnek...


                                         A kaposvári díjnyertes előadásból (fotó: ciroka.hu)

Hogyan érzékeled az előadásokon a gyerekekkel érkező szülők jelenlétét? Kell-e, hogy a bábszínház, a gyerekszínházi előadás nekik is mondjon valamit, megszólítsa őket?
Az első színházi élmények nagyon fontosak.  A legtöbb esetben ezt a gyermek  a szülővel, szüleivel éli át. Jó esetben együtt is dolgozzák fel a látottakat. Egy előadás minden nézőben indukál valamit. Legegyszerűbb esetben tetszést vagy nem tetszést vált ki. Abban nem hiszek, hogy semleges reakciót vált ki. Tehát ha valamit indukál, arról már lehet beszélgetni…
A gyermekszínház nem azért gyermekszínház, mert csak hozzájuk szól és őket érinti meg.. Témaválasztását tekintve talán az ő életüket meghatározó kérdésköröket, szituációkat járja körül, és adhat esetleges alternatívákat a felmerülő kérdéseikkel, saját „kis életükkel” kapcsolatban, de korántsem csak nekik szól. Egy szülő sokat tanulhat a gyermekéről, annak korosztályáról, azokról a témákról, amelyek nap mint nap foglalkoztatják őket. Persze csak akkor, ha van egyfajta nyitottság a szülő részéről, ha valóban kíváncsi a gyermekére, gyermekének korosztályára.


                    Lúdas Matyi (ciroka.hu) - legközelebbi előadás: május 25, Marcibányi tér!

Én mindig nagy koncentrációval figyelek gyerekszínházban is, akkor is, ha közben a gyerekemet is terelgetni kell. De látom, hogy van szülő, aki előadás közben a telefonjával szórakozik. Épp az előbb mondtad, hogy a szülőnek a színház is egy lehetőség, hogy tanuljon, informálódjon a gyerekéről. Mit gondolsz erről?
A mobilozó szülőket egyszerűen nem értem. Mit mond a gyerekének, ha az valamit kérdez tőle a látottakkal kapcsolatban, hogy: "nem figyeltem"? Vagy rosszabb esetben füllent egyet?
Nem véletlenül hívják fel a figyelmet  a színházakban arra, hogy kapcsolják ki a  készüléket előadás előtt vagy legalábbis némítsák el. Sajnos megfigyelhető, hogy néhányan ezt az apró dolgot is lusták megtenni, attól félve, hogy lemaradnak valamiről abban a rövidke 50 percben, amíg tart az előadás. Persze vannak különleges esetek, de a legtöbb esetben ez, úgy gondolom, egyszerűen figyelmetlenség, tapintatlanság. Ismerjük ezeket a helyzeteket mindannyian.Sajnos egyre több fiatal kezében van mobiltelefon az előadás közben is. A szülők, a kísérők, a tanárok felelőssége is, és persze saját felelősség…


                                         Malom mese - Ciróka Bábszínház (fotó: ciroka.hu)

Mennyire fontos vagy hogyan fontos szerinted a gyerekszínházi díszlet? Milyen szempontok szerint dolgozik a díszlettervező?


                                          Rigócsőr király - Ciróka Bábszínház (ciroka.hu)
                                        
Ami a színpadon látható, az hordoz magával valamilyen jelentéstartalmat. Olyan tartalmat, ami jó esetben szervesen működik együtt a színésszel, koreográfussal, tehát tudatos választás eredménye, a rendezői koncepció része: ”Ott van a helyén, mert ott kell, hogy legyen. Nem lehet máshol.” 
Azt gondolom, nincs másként ez a báb-, a gyermek- és az ifjúsági előadások tekintetében sem. A jó díszlet valamire mindig rátapint az egész előadás kapcsán. Valami lényegit fogalmaz meg, alakít képpé. Gondolatébresztő, asszociáló hatással bír és beindítja a néző fantáziáját. Szervezi a színpadi teret, a mozgást, a színpadi viszonyokat. Én jobban kedvelem az olyan díszleteket, ami a nézőt is kíváncsivá teszi, hogy amit lát, az hogyan kapcsolódik a témához.
Ha sikerül felfejteni a vélt szándékot, akkor az izgalmas lehet a nézőnek. Azt gondolom, hogy a tervezőben is létre kell  hívjon valami belső képet az a darab, amellyel foglalkozik. Az írott anyaghoz kapcsolódik a rendezői koncepció, és ezeknek a folyamatos oda - vissza hatásából születhet meg a végleges „díszlet”. A gyakorlatban ez sok munkaórát jelent. Sok esetben a színész is tud gyakorlati észrevételekkel élni egy díszlet kapcsán: mi  működik, mi  nem, illetve, hogyan működhetne jobban. Erre kifejezetten díszletállító próbákat is tartanak a színházakban. Fontos a biztonság, a színész színpadi biztonsága, hogy úgy kerüljön átadásra a díszlet, hogy az nem balesetveszélyes, hanem megbízható, jó, időtálló konstrukció. Ez mind nagy felelősség és összmunka, hiszen egy-egy előadást hosszú időre terveznek, bírnia kell a későbbi igénybevételt.

Mi a tapasztalatod, miért szeretik a gyerekek annyira a bábokat, a bábos előadásokat? 
                                    Az egérmenyasszony (Ciróka Bábszínház - fotó: ciroka.hu)
Rögtön valami viszonyt tudnak kialakítani a bábokkal. Izgatja őket, egyből „játékba lépnek” a bábon keresztül. Tovább rajzolják a képzeletükkel a figurát, kiegészítik annak vonásait, érzelmeket tulajdonítanak neki, rögtön azonosulnak és belevetítik magukat a báb figurájába, miközben folyamatosan újrarajzolva, újrateremtve őket velük együtt élnek.
                              A békakirályfi - Ciróka Bábszínház (fotó: ciroka.hu)

Szerinted mitől lesz jó egy gyerekszínházi előadás? A Lúdas Matyi mitől jó? 
Hogy mitől lesz jó, azt nem tudom. Nincs bevált recept a sikeres előadásra. Ha lenne, mindenki csak jó előadásokat készítene. Ami szerintem fontos, hogy a „mai nyelven” a mai közönséghez  szóljon és lényegre törő kérdésekkel foglalkozzon, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyek elgondolkoztatják a nézőt, s ha emellett még szórakoztat  is : akkor, az jó lehet. A Ludas Matyiról a közönséget kellene megkérdezni, hogy kinek miért tetszik. Én azt ajánlom, hogy jöjjenek el legközelebb a Marcibányi térre  május 25-én, és döntsék el maguk!
                                   Jelenet a Lúdas Matyi című előadásból (fotó: ciroka.hu)

Ha olvasnál még hasonlókat, és érdekelnek a friss infók, csatlakozz a facebook oldalunkhoz: facebook.com/eletmese

2016. május 12., csütörtök

Gyermek- és ifjúsági színházi seregszemle Kaposváron

Május első napjaiban gyermek- és ifjúsági színházi seregszemle zajlott Kaposváron.
Mivel az alig két éves kislányunkkal mi is gyakran megfordulunk gyerekszínházi eseményen, természetesen felfigyeltem erre a hírre. És még valamiért. Bábszínészként ott volt az eseményen az a fiatal művész, aki a kecskeméti Ciróka Bábszínházzal játszik, nekem viszont szomszédom volt gyerekkorom kis városában, Dunaharasztin. Lendváczky Zoltán ő, vele beszélgetek hamarosan arról, hogy manapság hogyan is áll vagy inkább pörög a színházművészetnek ez a nagyon fontos szelete.
A képen látható különleges díszlet is játékban volt Kaposváron! Ugye jó volna ilyen minőségű díszletek között látni máskor is meseelőadásokat?!

Addig is azonban, amíg a beszélgetésünk formát kap itt a blogon, járjuk körbe, miért is fontos terület a gyerek- és ifjúsági színjátszás!
Tényleg, ki szerint fontos?
Sokszor, sokféle kontextusban találkoztam már azzal a kimondott vagy ki nem mondott, csak gyakorolt véleménnyel, hogy a gyerekeknek kevesebb is elég, "nekik az is jó lesz". Mindig felháborított ez a hozzáállás, mert ennek mélyén az a cinizmus van, hogy a gyerek kiszolgáltatott, kapja, amit kap. Nem ismeri még a világot, nem tudja, hogy másmilyen is lehet(ne).
Nekem meggyőződésem, hogy kultúrából a gyereknek a legjobb, legigazabb impulzusokat kell kapnia. Mert ő még nyitott, nyitva van a személyisége mindannak a befogadására, amitől az élet jó és szép lesz. A felnőttnél ez már ritka, és mindig munkába telik ezt a fajta gyermeki nyitott befogadókészséget megteremteni. A gyerekek viszont, ha azt szívják magukba, ami értelmes, jó és szép, akkor van lehetőség egy jobb világ megteremtésére. Minden generációnál így van ez. Ha elmulasztjuk, ne csodálkozzunk, ha a világunk tele van agresszióval, silánysággal, felszínességgel.
Szóval, nagy felelősség gyerekszínházat csinálni, és jól KELL csinálni.
Bővebben: ez a biennálé blogja: http://kolibriszinhaz.hu/a-fesztivalrol-jelentjuk-itt-a-biennale-blogja/
ez pedig a honlapja: http://assitejbiennale2016.blogspot.co.at/

A legjobb gyerekszínházi előadásnak járó díjat a Lúdas Matyi nyerte a Ciróka Bábszínház előadásában. Engem nagyon érdekel, hogy mitől lesz jó a gyerekszínház. Lendváczky Zolitól is ezt kérdeztem.
Lúdas Matyi - Rendező: Vidovszky György
Szereplők: Szörényi Júlia, Horváth Márk e.h., Lendváczky Zoltán m.v., Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina, Krucsó Júlia Rita

És a mai előleg végére egy kis összefoglaló, hogy miért is kell nagyon a jó gyerekszínház. Amikor a gyerek mesét hallgat vagy meseszínházat néz, lehetőséget kap, hogy azonosuljon a világ pozitív tendenciáival. Hogy megtanuljon hinni, egészen a zsigereiig hinni egy olyan világban, ahol létezik a jó győzelme. Hogy ez elérhető. Hogy ő lehet a legkisebb királyfi, aki győz - akkor is, ha a győzelmére senki nem számít, mindenki meglepődik rajta.
Mi felnőttek dolgozzunk azért, hogy ezt a lehetőséget megragadhassák a gyerekeink, hogy élni tudjanak vele!
És ne felejtsük el azt sem: a népmesék eredetileg a felnőttekhez szóltak; a mese, a történetmondás része a felnőtt ember mentálhigiéniájának. Válasszuk a népmeséket, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de jól élni tanítanak!

Amikor az életutat keresztezi a történelem - Tompa Andrea: Fejtől s Lábtól


Örültem, hogy ez a könyv nem 200, hanem 480 oldal. Mert szívesen voltam a hőseivel, szívesen tudtam meg tőlük-róluk többet. Hogy milyen is (volt) igazából Erdély, hogy milyen is (volt) kisebbségi magyarnak lenni - közhelymentesen, életszerűen.
Két sors fonódik össze a könyv lapjain, DE ez az összefonódás nehezen alakul: beleszól a világháború és Trianon...
Ma sokféle módszer szól arról, hogy "formáld a sorsod a vágyaid szerint". Az én generációmnak ez valahogy könnyen befogadható, hiszen éppen a mi fiatalkorunkkal nyílt ki a világ: a gimnázium elején ért a rendszerváltás, lehetett már utazni, más országok polgáraival gondolatot cserélni, sőt, amikor öt éve Bécsbe költöztem a szerelmemhez, ez már semmilyen nehézségbe nem ütközött.
Azt nem mondhatjuk, hogy 1975-ben beleszülettünk a szabadságba, de még elég fiatalok voltunk, hogy a szabadság a vérünkké (és így természetessé) váljon. Ehhez képest az, hogy múlt vasárnap a soproni határátkelőnél 38 percet kellett állni és várakozni, már nagyon furcsa. Megszoktuk és természetesnek vesszük, hogy jövünk-megyünk az unió országai között. Tompa Andrea regényében viszont visszacsöppenünk abba a világba, amikor a Kolozsvárról Pestre tartó vonatra egyszercsak útlevéllel lehet felszállni. Amikor két fiatal erdélyi orvosnak úgy kell megtalálnia a helyét a világban, hogy számít a származás, és egy új világrend van kialakulóban - ami nem nekik kedvez...


 Aztán van itt még valami, amit mai nőként igencsak elgondolkodtató olvasni. Az egyik orvos ugyanis nő: doktornő. Az első nők közé tartozik, akik a kolozsvári egyetemen tanulnak. A közvélekedés szerint: amelyik nőnek szép a lába, annak nincs szüksége arra, hogy tanuljon - az jól megy férjhez. Ebben a világban nem is csoda, ha a főhősnőt kitagadja a családja, és tanulmányaiban, életében nem támogatja tovább. Számára alapvető tapasztalattá válik, hogy kétszer (vagy sokszor) annyit kell teljesítenie, mint férfi kollégáinak, hogy egyáltalán a diplomáig eljusson.
Ezt a "nőproblémát" elsőre boldog távolságtartással olvassuk: Ó, ma már ez nincs így! Aztán - ha jobban belegondolunk az életünkbe, pályánkba - hááát, találhatunk benne párhuzamokat a hősnőével... Hogy egy kisgyerekes anya ma hogyan tér vissza a munkaerőpiacra, milyen elvárásokkal találkozik, és hogyan tudja (ha tudja) megvalósítani a szakmai ambícióit... Megér egy misét!
                                    A fotón Tompa Andrea, a szerző látható (forrás: facebook)

Amiért a blogban is szívesen írok erről a könyvről: egy igazán mély, őszinte szembenézést mutató lélektani és önismereti utazás. Egy férfi és egy nő felnőtté válását kísérjük végig: kezdő egyetemistákból lesznek érett emberek, gyakorló orvosok - akik a saját lelkük küzdelmei mellett küzdenek a külvilág erőivel is. A történelem erői dolgoznak, nekik pedig a háború és a trianoni elcsatolás következtében folyamatosan változniuk és megújulniuk kell. Megújulnak főnixmadárként, de a megújulás sokszor inkább fájdalmas. Mégis, ami nagyon fontos: a korlátozott szabadság keretei (ketrecei) között is képesek az értelmes életre. Mert hisznek benne. Mert akik hisznek benne, azoknak úgy kell, hogy alakuljon.
Ez a történet nem rózsaszín. És mégis, pont ezért elgondolkodtat a saját utunkon is. Terápiásnak is mondom, ha árnyaltabban, megértőbben, elfogadóbban akarod látni Erdélyt, a magyar történelmet, a provincializmust, a fővárost, a nőket, a férfiakat, a saját sorsodat.

2016. május 10., kedd

Szakmában és magánéletben energiával: Básti Juli

A május 4-i Nők Lapjában 10+1 kérdésre Básti Juli válaszolt.
Itt olvasható: http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2016/05/10/101-kerdes-basti-julihoz/
Ha egy filmben vagy színdarabban ő szerepel, akkor az biztos olyan, ami engem érdekel. Mióta eljött a Nemzetiből, a Centrál Színházban még nem láttam, de nagyon várom, hogy láthassam.
Mindegy, hogy milyen karaktert alakít, erő és hitelesség van benne. Ezért tud megragadni egy szórakoztató(an zseniális) közönségfilmben (mondjuk az Üvegtigrisben) is, és bármely klasszikus szerepében is (legyen az Shakespeare-, Csehov- vagy Dosztojevszkij-figura). A Macskalápon című darabot amikor láttam, azt fogalmaztam meg, hogy neki mindegy a színpad mérete: kis- vagy nagyszínpad, ő betölti a játékával. És közben arról is szokott nyilatkozni, hogy hogyan éli meg a házasságát, a mindennapjait. Szóval, olyan ember ő, aki érdekel engem. A mesék nyelvén úgy mondanám: a belső táltos paripája láthatóan jól van tartva tüzes szénnel, mert az élete minden területe tele van energiával. Érdemes tőle tanulni, akár színpadon látjuk a művészetét, akár interjút ad, és megosztja a gondolatait.
Fotó: facebook.com/BastiJuli


Természetes, ha arra vágyunk, hogy az életünk az övéhez hasonlóan kerek legyen: szakmai kiteljesedés és magánéleti harmónia együttes megtapasztalása sokak vágya. Básti Julié egy követhető, erőt adó életmese, hogy ez lehetséges. Nem ritkán hallani színészektől, hogy a színészmesterséggel együtt járó zaklatottság nem fér össze a boldog hétköznapokkal, a családi élettel. És sok más pályán mozgó ember is így érzi ezt manapság. Pedig ha a személyiség ereje tud honnan táplálkozni, akkor fel tudja építeni, és meg tudja tartani a harmóniát, az egyensúlyt - akkor is, ha vannak nehéz szakaszok.
Ebben a blogban azt igyekszem megmutatni, hogy az élet rendjét/lehetőségét tanító népmesék miként tanítanak élni, milyen életvezetési irányokat jelölnek ki. Az életvezetésünkben a mesék szerint kulcskérdés a belső erőnk. Életünk során folyamatosan célokat tűzünk ki, és célokat kell elérnünk - közben pedig boldognak is kell(ene) lenni. A népmesék azt mondják, hogy ez csak akkor és úgy valósulhat meg, ha a táltos paripánkkal (a belső erőnkkel) jó viszonyt ápolunk. 
A Kié a táltos? című magyar népmese azt is megmutatja, hogy a táltosunk "birtoklása" nem alanyi jogon jár, hanem meg kell küzdeni érte. De, ha belefogunk ebbe a küzdelembe, rászánjuk az időnk, a figyelmünk, akkor lesznek segítőink, és győzhetünk! A hétköznapok taposómalmában meg kell állnunk, önmagunk belső hangjára is kell figyelnünk, különben nem kell csodálkoznunk, ha a kemény munka sem hoz eredményt. Tudták ezt régen is az emberek, ezért alakult ki annyi formája annak, hogy önmagunk hangját meghalljuk - sőt, hogy a belső énünk összekapcsolódhasson a felsőbb világokkal is. Ennek módját kódolják a mesék, ha a ma embere odafigyel, tanácsot kaphat.
Mert beleilleszkedni a saját életutunkba, ráérezni, hogy mi a feladatunk, és hogyan kaphatjuk meg hozzá a (nemcsak a mesében létező) segítséget: nagy élmény! Figyelem és gyűjtöm azokat az életutakat, akiknek ez sikerül! Ha ilyet látok, hallok, szívesen megosztom itt a blogban. Mert jó tudni, hogy lehetséges!







2016. május 9., hétfő

Hinni a gyerekünkben - támogatást adni

Ma is "lapszemlézem", csak épp egy tévés interjú kapcsán. Írtam már, hogy nagyon szeretem az Arckép műsort, mert majd' mindig olyan vendége van, aki engem valamiért izgat. Kadarkai Endre pedig jól kérdez, olyan arcképek rajzolódnak ki, amelyekből mindig van mit továbbgondolni.

Most a legfrisebb arckép Nagy Zsolt színészé.
A 15. perc környékén hangzik el az a mondat, ami miatt a mai bejegyzést megírom.
Itt lehet az egész interjút megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=ZoUGk8Nhuts

Nagy Zsolt több ponton is beszél a gyerekkoráról. Elmondja, hogy az apja sosem volt büszke rá, nem tartotta és talán ma sem tartja sokra azt, hogy a fia elismert és országosan ismert színész lett. Ezzel összefüggésben beszél a saját kisebbségi komplexusáról, és arról, ahogyan ezt kompenzálta és kompenzálja a mai napig. Nehéz hátizsák ez.

Ki hinné, hogy egy nyilvánvalóan tehetséges és sikeres művészember életét is befolyásolhatja a gyerekkori (majd a felnőttkorba átívelő) szülői attitüd?

Amikor a szülő már a kisgyermekét értékesnek, egyedinek ismeri el, és ezzel támogatja, akkor úgy tölti fel az érzelmi tankját, hogy a gyerek "énereje", önmagába vetett hite is kiépül. Megalapozódik az önbizalma. Minden sejtjébe beleíródik, hogy az emberi élet érték, hogy minden személyiség ki tud bontakozni, és csodává tud válni. Értelmet nyer maga a létezés is. Nekem nagyon figyelemre méltó az is, ahogyan Nagy Zsolt az élet és a lét értelmetlenségéről beszél. Hangsúlyozom, hogy én őt nagy színésznek tartom, több színpadon és filmen is láttam. És ennek fényében még inkább óriási a figyelmeztetés: szülőként a gyerekünkben való hit, az ő elfogadása, támogatása kulcsfontosságú.
Bármilyen magasra jut majd felnőttként, bármekkora sikereket jár be, az érzelmi biztonság, a világban levés biztonságának az alapja otthonról, a szülői házból jön!

Ami azonban jó hír, és a mentális egészségünk szempontjából fontos tudni, hogy minden sérülésünk, lelki hiányunk vagy fájdalmunk olyasmi, amivel lehet és érdemes is dolgoznunk. Az, amit az önismereti munka során felszínre hozunk, és a tudatalattiban átírunk, az aztán a javunkat szolgálhatja. Megerősít, és új irányt vehet az életünk.
A ma leírt problémakörhöz a meseterápia során kapcsolható például A szamárbőr királyfi meséje. Elfogadás, támogatás, igazi önmagam, képességeim kibontakoztatása és megélése - ezek mentén lehet dolgozni. Ha a családban, a szülők felől - bármilyen ok miatt - ez sérült, akkor érdemes feldolgozni, hogy az életünk szabadabb legyen. Hogy megvalósíthassuk azt az életet, ami igazán nekünk való, ami ránk van szabva, amiben "jól vagyunk a bőrünkben". Ahogyan a szamárbőr királyfi is végül le tudta venni a szamárbőrét... Mert lehetséges!
Nagy Zsoltot láthatjuk manapság is "témába vágó" előadásban: az Örkény Színház Apátlanok címmel állította színpadra Mikó Csaba drámáját - amely 2013-ban el is nyerte az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat.
Fotó: orkenyszinhaz.hu